2012. május 22., kedd


Mostanában jól eltűntem..  Mérlegelés : 69,7kg


Mint látható a mérlegelésen kicsit lelassult a súlycsökkenésem. Azt is tudom hogy miért. Sajnos sokat bűnöztem. A hétvégén lazulás volt így a közös vacsorák időpontjában ettem azaz 1/2 8-kor. A délelőtti gyümölcsevésem is el-el maradozott. A máriatövismag olajam elfogyott és a folyadékbevitelt sem csináltam olyan lelkesen. Persze mindezt tetéztem azzal, hogy egyáltalán nem tornáztam. Nem volt beiktatva gyümölcsnap sem, pedig az nagyon sokat ugraszt a súlycsökkenésen.
Az ebédjeimet viszont igyekszem az új szemlélet szerint készíteni. Tegnap és ma sós fokhagymás vízben főtt árpát ettem és mellé egy nagyon finom húsmentes fasírtot, aminek feltétlenül megosztom a receptjét. Azt hiszem, az mindent elmond hogy még a férjemnek is nagyon ízlett.
 Tehát először a recept amit vegetáriánus.info oldalról lestem el.

 Sárgarépafasírt recept

Hozzávalók 2 személyre:
4  db  sárgarépa
2  szelet  kenyér( nekem magos 
rozskenyerem volt itthon)
0.5  fej  hagyma
1  e.k.  keményítő
1  csipet  bors
3  csipet  só
2  e.k.  teljes kiőrlésű liszt
 
Elkészítés:
A sárgarépákat kis lyukú reszelőn lereszelem, a hagymát kockára vágom, a kenyeret vízbe áztatom, kinyomkodom. Mindezt összevegyítem, belerakom a keményítőt,sózom, borsozom és- ha szükséges-, két- három kanál liszttel formázható állagúra gyúrom.
Vagy vizes kézzel fasírtokat formázok, vagy olajos kanállal a forró olajba szaggatom és kissé ellapogatom. (Ha fasírtnak formázzuk,előtte akár zsemlemorzsában is meg lehet forgatni.)

Tálalás:
Fokhagymás tejföllel, joghurttal, majonézzel tálalom. Köretként teljes kiőrlésű kenyér, rizs, vagy ízlés szerint bármi adható.


A mai délelőttöt Kati barátnőmnél töltöttem. Isteni finomságokat tanultunk tőle!Ezekről a Kati-patikaban majd olvashattok! Nagyon örült a sikeres mínusz kilóimnak és lelkesített hogy nehogy feladjam most, mert a bennem lévő "kis Kati" lázadni kezdett mert megijedt hogy oda vannak a tartalékai. Sokat segített, ajánlott egy könyvet is ami tele van a tisztítással kapcsolatos technikával. A könyv címe Energia titkok.

Alla Svirinskaya Energia titkok
Belelapoztam és minden szinten taglalja a testi lelki tisztulást és a különböző érdekes technikákat.
Ezen a héten több szabadidőm lesz, mindenképp időt fogok szakítani egy csakratisztító meditációra.

Általánosságba véve úgy érzem sokkal energikusabb vagyok mióta más élelmiszereket eszem és több gyümölcs van a napi étrendemben.
Tehát hajrá belső tisztulás!!




2012. május 13., vasárnap

Mérlegelés! ......mérés reggel:70kg

 

Sikerült 2 hét alatt leadnom 2 kg-ot! Minden a terv szerint megy. A cél inkább a lassú de tartós fogyás. Most hétvégén ettem a családdal, csak mindenből akkora adagot amekkorát a 10 éves gyerekeim.
   Délután viszont utolért az édesség démona. Sikerült is találnom egy jó kis zabos keksz receptet amit el is készítettem. Módjával ettem belőle így csillapítottam embertelen vágyamat amely orvul rám tört így két hét után. Most én lenni boldog.  :-)

    Zab keksz recept a Fitt Nők Blogjáról::) 



Hozzávalók:
1 csésze zabpehely,
1 csésze barna rizsliszt ( teljes kiőrlésű búzaliszt)
2 evőkanál kókuszzsír, ( helyett margarin )
2 evőkanál méz,
 xilit ízlés szerint (nekem barna cukrom és mézem volt )
 3/4  csésze nagy darabokra aprított dió és mandula keveréke ( én 1 marék darabolt diót tettem bele)
 3/4 csésze aprítógéppel felaprított aszalt gyümölcs ( én ehelyett mazsolát tettem bele)
 1 evőkanál barna lenmag ( én ezt nem tettem bele)
Elkészítés:
A hozzávalókat egy tálba tesszük, majd összekeverjük az arany lenmag kivételével. Az arany lenmagot kávédarálóban ledaráljuk, majd annyi vizet adunk hozzá, hogy tojás sűrűségű massza legyen. Ezt összekeverjük és összegyúrjuk a többi hozzávalóval.
Kezünkkel kis golyókat formálunk, majd sütőpapírra lapítjuk őket, és alacsonyabb hőfokon sütjük-szárítjuk.


Zabos kekszem
A módosítások alapján én egy teljesen más sütit sütöttem, de döntsétek el ti hogy guszti lett-e .(lásd a kép)
           A gyerekeknek ízlett, bár a négyből csak ketten ettek belőle. Azt hiszem ez nagy munka lesz! Átszoktatni a gyerekeket a még egészségesebb táplálkozásra. Hiába a berögzült jó magyar főzési szokások. A fehér liszt, a jól megfőzött zöldségek, a kevés rost, a sok hús és még sorolhatnám. De lépésről lépésre belecsempészem a teljes kiőrlésű lisztet. Először csak a teljes mennyiség negyedét cserélem le majd később a felét, ezt egy dietetikustól hallottam. Azért jó ezt a fokozatosságot tartani, mert natúr íze van és ezt rögtön észre veszik. Ha fokozatosan szoktatjuk hozzá őket észre sem veszik a váltást. Hallottam egy olyan módszert is a liszt kiváltására főzelékeknél, hogy a zöldség egy részét leturmixoljuk és ezzel,vagyis saját magával sűrítjük az olajos rántás helyett a főzeléket.
        Szerintem sok kitartással menni fog! Csak el ne olvassák a blogomat.:-)))))



 A hét végén pihenésképpen barangoltam egy kicsit a Neten és találtam  egy nagyon jó könyvet az öt tibeti jógagyakorlatról DVD melléklettel amit most már gyakorlok is.






Peter Kelder        
 A fiatalság forrása I. - Az öt tibeti jógagyakorlat - DVD melléklettel







Ezeket a gyakorlatokat reggel kell elvégezni és mivel nem bonyolultak és nem vesznek sok időt igénybe ,viszont a reggeli energiák beindításában óriási segítséget nyújtanak még én is be tudom iktatni a napirendembe. Mivel bagoly típusú ember vagyok a reggeli kelés és a gyakorlatok nekem mindig nehezen mennek.

Gyógyításról másképp Klub    oldalán találtam meg egy videót és egy rövid leírást , amelyet most idézek.

http://alternativgyogyaszat.network.hu/video/joga/5_tibeti_jogagyakorlat .

Első Rítus  

Amire jótékonyan hat:

* visszér
* csontritkulás
* fejfájás

Várható előnyök

Az első rítus javítja a keringést, amely azután javítja a visszerek állapotát. Erősíti a kart és segít, ha itt csontritkulás van. Növeli a csakrákon átáramló energiát, különösen azokra a csakrákra hat, amelyek a fejtetőn vannak, a homlok mögött, a mellkasban és a térdben. Ösztönzi a sejtek újjáéledését, az agyban és a gerincben levő folyadék áramlását, ezáltal tisztábbá teszi a gondolkodást és megelőzi a fejfájást. Ha naponta elvégezzük az első rítust, az egész testben beindulhat a fiatalodás folyamata.

A Második Rítus

Amire jótékonyan hat:

* ízületi gyulladás o csontritkulás
* szabálytalan havi vérzés o a klimax tünetei
* emésztési és bélbajok o hátfájás
* a láb és a nyak merevsége

A Harmadik Rítus

Amire jótékonyan hat:

* ízületi gyulladás
* szabálytalan vagy gyenge menstruáció
* klimax tünetei
* emésztési problémák
* hát- és nyakfájás
* arcüregproblémák

A Negyedik Rítus

Amire jótékonyan hat:

* ízületi gyulladás
* szabálytalan vagy gyenge menstruáció
* klimax tünetei
* arcüregproblémák

Az Ötödik Rítus

Amire jótékonyan hat:

* ízületi gyulladás
* csontritkulás
* szabálytalan vagy gyenge menstruáció
* arcüregproblémák
* emésztési és bélproblémák
* hátfájás
* merev nyak és láb


 Holnap új hét kezdődik, tele energiával! Mindenkinek sok jót kívánok hozzá!

2012. május 10., csütörtök

Medvehagyma őrület!

Ilyenkor tavasszal az elsők között megjelenő manapság egyre ismertebb és már a zöldségeseknél is kapható erdei növény a medvehagyma (Allium ursinum)


Előfordulási helyein tömegesen tenyészik, szőnyegként teríti be az erdők alját. Március végén, április elején jelennek meg a föld felett hosszúkás, ívesen visszahajló levelei. Fehér virágai április-májusban nyílnak.
A medvehagyma hajtásai erős, fokhagymára emlékeztető illatúak és ízűek, taposáskor erős hagymaszagot árasztanak. Egyetlen veszélye, hogy levelei ránézésre könnyen összetéveszthetők a vele egy időben és helyen növekvő májusi gyöngyvirág (Convallaria majalis) leveleivel, ami viszont halálos mérgezést is okozhat.  Könnyen beazonosítható illata - mások szerint: szaga - révén. Aki nem bízik ítélőképességében, inkább vásárolja meg a már egyre több helyen kapható medvehagyma-csomagokat.

Tavaszi méregtelenítés medvehagymával




Tavaszi méregtelenítő sikerfűszer a medvehagyma
Ha mégis vállalkozunk gyűjtésére, virágzása előtt szedjük leveleit. Frissen fogyasztva és tartósítva egyaránt kiváló fűszernövény. Felhasználhatjuk salátákba, szószokhoz, levesekbe. Fűszerként való alkalmazása gyakorlatilag azonos a fokhagymáéval, csak lágyabb ízű annál. Tavaszi tisztítókúrák elmaradhatatlan növénye, mivel állítólag kiválóan tisztítja a gyomrot, a beleket és a vért.

A medvehagyma hatása a szervezetünkre


Nagyvárosok lakóinak különösen ajánlott, "ólommentesítő" hatása miatt. Emellett vérnyomáscsökkentő és érelmeszesedés-gátló is.
Nyugat-Európában olyannyira kedvelt fűszernövény, hogy a tömeges gyűjtés miatt veszélybe került állománya, ezért védetté nyilvánították. Hazánkban - a védett területek kivételével - még gyűjthető.
Május végén szezonja véget ér, azonban fűszerolajba keverve még jó néhány hónapig ízesíthetünk vele. A pesztóhoz hasonló szószt is készíthetünk belőle: vágjunk össze 8-10 darab medvehagyma-levelet, olívaolajjal, kevés sóval és esetleg reszelt parmezánnal keverjük ki. Tegyük jól zárható üvegbe, majd hűtőszekrényben tároljuk! Tésztákhoz, rizshez, burgonyához kiváló!


És most egy általam is elkészített tuti csemege receptjével szolgálhatok!! Rita konyhájából
 
 
sajtos tallér
Hozzávalók 30 darabhoz: 
 125 g köles liszt,
 10 g kukoricakeményítő, 
 125 g vaj, 
 225 g érett gauda sajt, ( én trapistából csináltam)
 10 g aprított medvehagyma,
 3 g só, 
 tört színes bors


A lisztet keverd össze a sóval, borssal, és a keményítővel.( Ha nem tudsz vásárolni köles lisztet, akkor egy csészényi szemes kölest őrölj le egy erősebb konyhai mixerrel.) Megjegyzem én teljes kiőrlésű búzaliszttel készítettem
A sajtot reszeld le finomra, és a kisebb darabokra vágott, szoba meleg vajjal együtt add a lisztes keverékhez. Add hozzá az aprított medvehagymát is.
A hozzávalókat gyúrd homogén masszává, majd oszd két részre, és mindegyik tésztadarabot sodord kb. 5 cm átmérőjű rúddá. Csomagold frissen tartó fóliába, és tedd 30 perce pihenni a hűtőbe.
A sütőt melegítsd elő 180 fokra (légkeveréses sütéshez 160 fokra), és egy tepsit bélelj ki sütőpapírral.
A tészta rudakból vágj 15-15 darab, kb. 1 cm vastag korongokat, amiket a tenyered segítségével gyúrj golyó alakúra, majd tedd őket a papírral bélelt tepsire. 5-6 cm távolságot tarts a kekszek között.
A tenyereddel lapítsd le egy kicsit a golyókat.
15 percig süsd a sütőben, majd vedd ki, és hagyd kihűlni őket a tepsin. A golyók szétlapulnak tallérrá. Akkor jó, ha a szélük aranybarna lesz. A tepsin hagyd kihűlni a tallérokat, majd egy konyhai papírtörlővel itasd le az aljukról a felesleges zsiradékot.
 
 
Isteni finom !
 
A csokor medvehagymából ami maradt, pedig pestót készítettem. 
Az összeaprított medvehagymát sóval borssal összekevertem és felöntöttem egy zárható kis üvegben oliva olajjal úgy hogy jól ellepje! Még ízesíthetjük fenyőmaggal, de én most ezt kihagytam.
Nagyon szeretem akár salátára néha pirítósra tenni, de volt hogy levesbe is tettem egy mokkáskanálnyit belőle.
 
 
Jó étvágyat!
 
 

Tele energiával  2.rész

Ígéretemhez híven folytatom a gabonafélék elkészítésének kigyűjtését!Most a kuszkusz, bulgur , rozs, árpa, kukorica van soron. Hát vágjunk bele!!


Kuszkusz:


 Az alapanyagot és a belőle készülő sokféle ételt is kuszkusznak nevezik. Felhasználási módja rendkívül változatos. Fogyasztják köretként húsok mellé, zöldséges raguként, hallal összekeverve, salátaként, levesben tészta helyettesítőjeként, de számos édességet is készítenek belőle tejjel, mézzel, aszalt gyümölcsökkel.
Elkészítése: Hagyományosan hús alaplé vagy fűszeres lé fölött speciális edényben a gőzben párolják. Apró szemű szitát használhatunk az elkészítéséhez. (Nekem még sosem sikerült ilyen módon jól elkészítenem). A legegyszerűbb elkészítési mód azonban, hogy a kuszkuszt forrásban levő másfélszeres vízzel leöntjük, lefedjük és tíz percig pihentetjük. A szemek az összes vizet magukba szívják hamarosan. Összekeverhetjük párolt zöldségekkel, leönthetjük különböző szószokkal, mártásokkal, de akár köretként is fogyasztható.


Bulgur:


 A közel-keleti és török konyha egyik népszerű alapanyaga, amely nem más, mint búzatöret. Sokoldalúan és változatosan elkészíthető, íze nem igazán hasonlítható semmihez sem. Gyakran használják fel köretként és egytálételként. A keleti konyhában néhány saláta alapanyagaként szerepel. Elkészülte után a tarhonyához hasonló állaga lesz. Egzotikus ételek készíthetők belőle.
Elkészítése: Kétféle vélemény van, amely szerint el lehet készíteni. Le lehet vajon pirítani, majd kétszeres mennyiségű vízzel felöntve 5 - 10 percig főzni. Ezután a tűzről levéve lefedve hagyjuk hűlni. A másik készítési mód szerint a felforrás után ki lehet kapcsolni a tüzet és csak lefedve állni kell hagyni. Az apró szemű bulgur esetében ez utóbbi elkészítési módot javasoljuk.



Rozs elkészítése:


 1 csésze alaposan megmosott rozst éjszakára beáztatsz, reggel dupla vízzel, csipet sóval, kuktában forrástól számított 1 órán át főzöd.
 







Árpa
Az árpa könnyen emészthető gabona. Magas a kálium-, magnézium-, foszfor-, cink- és vastartalma, ezen kívül sok értékes vitamint, elsősorban B1-, B2-, B6-vitamint és pantoténsavat tartalmaz nagyobb mennyiségben.
Az árpa nagy mennyiségű kovát tartalmaz, amely erősíti az izomzatot, a kötőszövetet, valamint jó hatással van a csontokra, a fogakra, a bőrre és a hajra is.
A malomipar hántolt árpát és árpagyöngyöt készít belőle, de a sör-, whisky- és a malátagyártás alapanyagául is szolgál.
Elkészítése: Legalább 3-4 órára, de lehetőség szerint egy éjszakára áztassuk be az árpagyöngyöt. Szűrés és átmosás után háromszoros mennyiségű vízben főzzük.

 
Kukorica




Fehérjéi nem teljes értékűek, ennek ellenére a kukoricának jelentős szerepe van a táplálkozásunkban. Minthogy hiányoznak belőle a sikért adó fehérjék, így a lisztérzékenyek étrendjének egyik meghatározó alapanyaga. Nagy mennyiségben tartalmaz karotint és cinket.
Felhasználása széles körű: lisztek, pelyhek, extrudált és ízesített készítmények, keményítő, keményítőszörp készül belőle, de érésének idején, illetve konzervként is közkedvelt. Csírájából értékes olaj nyerhető, mely E-vitaminban gazdag.





Jó próbálkozást mindenkinek!

A Gyümölcs nap

gyümölcs koktél, tisztító tea, máriatövismag olaj

Már nagyon régen sikerült írnom a naplómat, mert egy kicsit elsodort az élet, de most újra víz fölé került a fejem és szakítok időt az írásra!
Túl vagyok egy nagyon bűnös hétvégén, bőséges reggelikkel esti grillezéssel és természetesen borozgatással! Így volt mit megbánnom hétfőn,így neki láttam és azóta is a képen látható reggelivel kezdem a napot!
Nagy szerencsémre tavasz van és így egyre többféle gyümölcsöt ehetek reggelire. A gyümölcsöknél mindegyik szín mást erősít.







"A mindenki által ismert karotin és béta-karotin adja többek között a 
 sárgarépa vagy a sárgadinnye élénk narancsos színét. Korábban a leghatékonyabb tumorellenes antioxidánsként ismerték, míg egy kísérlet ennek ellenkezőjére nem jutott. Azonban bizonyos mértékig biztosan segíti a szervezet harcát a tumoros sejtek ellen, illetve óvja a szemben található látóbíbort, amely a látás folyamatában az egyik legfontosabb szerephez jut. Mivel a béta-karotin szükség szerint A-vitaminná tud alakulni a szervezetben, a bőr épségének fenntartásában ez a legfontosabb növényi színanyag. Tehát ha nem is fogunk tudni jól fütyülni a sok sárgarépától, bőrünk sokkal egészségesebb lesz. A sárgarépát nem
 kedvelők választhatják még a sárgadinnyét, a mangót, vagy az egyik
 legbővebb forrást, a sütőtököt is.


Regeneráló sárga

A citrom, az ananász vagy éppen a kukorica sárgás színét az úgynevezett kriptoxantin adja. Erről az anyagról még keveset tudunk, de antioxidáns hatása mellett a sejtek megsérült szerkezeti elemeinek helyreállításában is szerepet játszhat.

 



Szemerősítő piros

A likopin a sárgarépában megtalálható narancssárga színű karotin 
módosulata. Élénk pirosas színt ad a zöldségeknek és gyümölcsöknek, de a karotinnal ellentétben a szervezetben nem tud belőle A-vitamin képződni. Ennek ellenére jótékony antioxidáns hatású, sőt a szem működésében kiemelten fontos szerepet tölt be. Egyes kutatók tumorellenes hatást is tulajdonítanak neki, de erről még nem állnak
 rendelkezésre teljesen meggyőzbizonyítékok. Az azonban biztos, hogy a likopinból kiemelten sokat tartalmazó paradicsom, gránátalma vagy rózsaszín grape-fruit fogyasztásával védjük egészségünket.
 
 

Szívvédő vörös

A vörös vagy lila színanyagokat tartalmazó gyümölcsök és zöldségek színüket az antociánoknak köszönhetik. Rendkívül hatékony antioxidánsok, csökkentik a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, meggátolják például a vérrögök (thrombusok) képződését. Ilyen hatású tehát nemcsak a már említett vörösbor és alapanyaga, a szőlő, hanem a cseresznye, áfonya, cékla, málna vagy éppen a vöröskáposzta is.
 
 
 
 

Zöldessárga látásvédők

A spenót, zöldbab vagy éppen a zöldpaprika színét két vegyület is biztosítja, melyekből színük intenzitásától függően különböző arányban találunk ezekben a zöldségekben. Az avokadó vagy éppen a tök is a luteinnek és a zeaxantinnak köszönheti sárgás-zöldes színét, amelyek szervezetünkben a szem működésében fejtenek ki fontos szerepet. A lutein elsősorban a látómezőt óvja, a zeaxantin a hályogok megelőzésében bizonyult hatékonynak.

 

 

Zöld ultimátum

A zöld szín talán a legerősebb egészségvédő színanyag. Főleg a klorofill 
 adja az élénkzöld színt, de a mélyebb árnyalatok kialakulásában az úgynevezett izotiocianátok és egyéb indolvegyületek is szerepet játszanak. Ezek a természetes katalizátorok a máj működését serkentik, amely így olyan enzimeket és egyéb bioaktív anyagokat termel, amelyek hatékonyan veszik fel a harcot a tumoros sejtek ellen. A leghatékonyabb zöld egészségvédők között a fejes salátát, a káposztát, a petrezselyem
 zöldjét és a brokkolit találjuk. Fogyasszon belőlük rendszeresen nagyobb
 mennyiséget, ha óvni szeretné egészségét!


Mitől is függ a színek ereje? A szabály nagyon egyszerű: minél erősebb, élénkebb egy zöldség vagy gyümölcs színe, annál több jótékony hatású színanyagot találhatunk benne. Tegye hát színessé az étrendjét, és vegye fel a harcot az egészségét veszélyeztető kihívások ellen!"
 
 
                 Én mindezt a sok információt lerövidítettem és a kivi, eper körte és alma segítségével tettem változatossá a reggeliket.
Szerdán a hét derekán gyümölcsnapot tartottam. Az előbb felsorolt gyümölcsöket ettem egész nap délután 6h-kor pedig készítettem aszalt gyümölcsökből és napraforgó magból, mogyoróból, dióból egy kis csemegét ez volt a vacsorám!
Túl éltem és láss csodát reggel nem farkas éhesen ébredtem! Sajnos napközben kevés folyadékot iszom, és némi elengedési problémám van. Erre próbáltam inni 1dl hunyadi vizet ami reggelre hatott is. A lelki tisztuláshoz feltétlenül foglalkoznom kell ezzel a problémával hiszen a gyors anyagcsere elősegíti a súlycsökkenést!!



2012. május 3., csütörtök

Tele energiával!!  1.rész

 

     Sikeresen folytattam az életmód változtatást. A reggeli olaj és tea után délelőtt csak gyümölcsöt eszem, majd az ebédem mindig valami könnyű saláta plusz hús, vagy bele-bele kóstolok a számomra újdonságnak számító hajdinába, árpába.
 Most egy egészen új konyhai világba léptem és egy csomó újdonságot kell megtanulnom.
Soha nem tudom melyik köretet meddig kell főznöm. A hagyományos ételeket már nagyon régóta profi szinten készítem, de ezek kifognak rajtam hol túl főzöm, hol kemény lesz. Ezért most kigyűjtöttem néhány infót ezekről az alapanyagokról. Szerintem pár hét múlva már ezt is jól begyakorlom!

Csicseriborsó



Elkészítés: A csicseriborsót átválogatjuk és megmossuk. Ezután kb. 4-5-szörös mennyiségű vízben néhány órára beáztatjuk. Célszerű ezt a műveletet az ételkészítést megelőző este végezni. Másnap átmossuk és enyhén sós vízben, lefedve kb. 1,5-2 óra alatt puhára főzzük. Leszűrjük, hűlni hagyjuk





 Köles

 Elkészítése: Felhasználás előtt alaposan át
 kell mosni, hogy az esetlegesen benne levő szennyeződéseket eltávolítsuk. Köretként való használatához enyhén sós, háromszoros mennyiségű fűszeres vízben puhára kell főzni. Egytálételként való fogyasztásához érdemes először forró olajon megforgatni és fűszerezni a kölest, majd ezután felönteni a vízzel és puhára párolni. Ezzel párhuzamosan
egy másik edényben különböző zöldségeket
piríthatunk (vagy párolhatunk) és a végén
 összekeverjük a kölessel. Ízesíthetjük szószokkal vagy ráolvaszthatunk sajtot tálalás előtt.A köles számos formában megtalálható. Puffasztva, pehelyként, lisztként vagy akár tejhelyettesítő italként. A kölespehely felhasználható levesek, főzelékek sűrítésére, habarásra, süteményekbe, illetve müzlik kiegészítésére. 


 Hajdina


Elkészítése: Szűrőben forró vízzel átmossuk, majd bő vízben a víz tetejére feljövő részeket eltávolítjuk. Szűrés után háromszoros mennyiségű vízben – kevergetve – készre pároljuk. A főzési idő lerövidítéséhez érdemes az elkészítés előtt néhány órára beáztatni a magokat. Egyes helyeken főzés előtt olajon vagy vajban megpirítják a hajdinát, így az ételnek kellemes dióízt és illatot kölcsönöz.
A lisztjét búzaliszttel keverve kenyér és tészta alapanyagként használják fel. Felhasználják pehelyként és puffasztva is.






                  A barna rizsről már írtam. A többiről (kuszkusz, bulgur , rozs, árpa, kukorica )pedig majd a következő részben gyűjtök némi információt !
                  Nemsokára eljön a heti mérés ideje. Mivel hétvégén nem leszek gép közelben, hétfőn reggel fogom megejteni. Már kíváncsi vagyok hogy mennyivel lettem könnyebb. Nem szabad gyakran a mérlegre állni, mert az nem ad valós képet ha minden nap mérünk, és csak izgatottabb lesz tőle az ember természetesen elkeseredik ha nem a várt eredményt látja . Szerintem a heti egyszeri mérés reálisan megmutatja volt-e eredménye a sok küzdelemnek!






2012. május 1., kedd

Első rizsmentes nap!....JIPPI!

                 Hát eljött ez a csodálatos reggel végre! A máriolaj és a tea után gyümölcskoktéllal jutalmaztam magam. Kis banán alma kivi. Csak keveset. Nagyon jós estek az ízek Csak úgy tobzódtam bennük. Főzés közben kóstolgattam is így klasszisokkal jobb volt.
                 Finom vegyes zöldségleves volt az ebéd daragaluskával. Második fogás csirkepörkölt galuskával, fokhagymás uborkasalátával. Megfogadva tanácsadóm Kata javaslatát miszerint  a hétvégi közös ebédekből nem maradok ki csak madár eledelnyi nagyságot egyek, meg is fogadva végig ettem az étlapot. Így a vendégeknek sem tűnik fel ( ha vannak ) hogy másképp eszem és nem lesz ez központi téma. Attól a kevéstől amit szedtem magamnak jól is laktam! És voltak ízek!! Végre! Milyen örömöt tud szerezni egy sima egyszerű csirkepöri!
 Délután megettem a maradék gyümölcsöt ami reggelről maradt, és persze a gyerekek is kedvet kaptak csemegéztek a tálból így nem sok jutott nekem.  Este vacsorára pedig a tegnap kifogott keszeget sütötte meg nekem Zsolti paprikás lisztben idei kevert salátával ( ezt a kifejezést Zsolti nagy előszeretettel használja ) leöntve tökmagolajjal.De ezt is csak szigorúan 6 óra előtt utána már csak ittam ittam és ittam. Most először kóstoltam meg a tökmagolajat és meg kell hogy mondjam nagyon finom . Semmi mást nem tettem a salátámra csak ezt. Erről a csodálatos hatású olajról szeretnék most némi információt megosztani veletek!



"A hidegen sajtolt tökmagolajban a következő hatóanyagok találhatók:


• delta-7 fitoszterol és szelén, amelyek enyhítik a prosztata jóindulatú megnagyobbodását kísérő tüneteket, például vizeletürítést kísérő fájdalmat, az éjszakai vizelések gyakoriságát, a visszamaradó vizelet mennyiségét…
• telítetlen zsírsavak, amelyek csökkentik az emelkedett koleszterin szintet, lassítják a szervezet érelmeszesedési folyamatait, illetve előnyösen befolyásolják az agyi keringés normális állapotának fenntartását.
• E-vitamin, amely a gyulladásos mechanizmusok gátlása révén fontos szerepet játszik a terhesség korai szakaszában jelentkező spontán vetélések kivédésében.
• F-vitamin komplex, amely alapvető szerepet tölt be a magzati idegrendszer kifejlődésében.
• antioxidánsok (E-vitamin, A-vitamin, szelén),amelyek lassítják a szervezet öregedési folyamatait.
• Koenzim-Q, amely jelentős immunstimuláló és antioxidáns hatással rendelkezik
• Komplex vitamintartalom, amely segíti a legyengült szervezet roborálását a betegség utáni lábadozás időszakában

A fentiek alapján a kíméletes sajtolással nyert, értékes hatóanyagokat tartalmazó tökmagolajat a gyógyászat következő területein alkalmazzák klinikailag igazoltan sikeresen:

• a jóindulatú prosztata megnagyobbodás tüneteinek csökkentésére, illetve megelőzésére
• koleszterin szint csökkentésére, szívinfarktus kialakulásának megelőzésére
• agyi keringés normális állapotának fenntartására'

        Mivel a jó közérzethez a sok és jó minőségű pihenés is ajánlott, most elteszem magam holnapra.  :-)


Az utolsó rizses nap!...........Hurrá!



              Be kell vallanom embert próbáló pillanataim voltak! De megcsináltam! A mai napon már nem izgatott a rántott husi, hiszen már csak előre néztem és arra koncentráltam hogy holnap milyen finom lesz a saláta csirke mellel. És a reggeli gyümölcsök, mert hát ugye nem rontunk ajtóstul a házba! Csak finoman vissza vezetjük a szervezetet a mindennapokba. Azért elárulom a rizs nem lesz az elkövetkezendőkben a kedvenc ételeim között.
              Ma már nem tudtam a rizst csak úgy sós vízben megfőzve megenni . Muszáj volt egy kicsi ízt is adnom neki máskülönben képtelen lettem volna megenni. Férjem Zsolti egy egyszerű ámde igen ínycsiklandozó tippet adott! (köszi szívem!<3 ). Olíva olajon egy gerezd fokhagymát megfuttattam és rádobtam friss petrezselymet majd belekevertem a rizst és kész! Hát így azért ehetőbb volt...:-)))
              Délután egy kis pihenés és napozás után a gyerekek fagyizását végig asszisztáltam. Ők boldogok voltak a fagyitól én pedig attól hogy ők boldogok.
Azt hiszem a tegnapi nap volt a vízválasztó, mert ma nem volt szenvedés az egész napos rizs evés. Megcsináltam, kipipálva! De azért ezzel koránt sincs vége. Továbbra is eszem reggel a máriatövismag olajat és iszom még 2-3 hétig a tisztító teát.
                A gyerekek már sajnálták hogy nem eszem velük! Holnaptól egy kicsit más lesz!! Egyébként azt hihetnénk, hogy legyengül az ember ilyen kis mennyiségű ételtől, és elárulom hogy nem . Sőt energikusabb vagyok és lendületesebb.
 Állok a holnap elé!!