2012. május 10., csütörtök

A Gyümölcs nap

gyümölcs koktél, tisztító tea, máriatövismag olaj

Már nagyon régen sikerült írnom a naplómat, mert egy kicsit elsodort az élet, de most újra víz fölé került a fejem és szakítok időt az írásra!
Túl vagyok egy nagyon bűnös hétvégén, bőséges reggelikkel esti grillezéssel és természetesen borozgatással! Így volt mit megbánnom hétfőn,így neki láttam és azóta is a képen látható reggelivel kezdem a napot!
Nagy szerencsémre tavasz van és így egyre többféle gyümölcsöt ehetek reggelire. A gyümölcsöknél mindegyik szín mást erősít.







"A mindenki által ismert karotin és béta-karotin adja többek között a 
 sárgarépa vagy a sárgadinnye élénk narancsos színét. Korábban a leghatékonyabb tumorellenes antioxidánsként ismerték, míg egy kísérlet ennek ellenkezőjére nem jutott. Azonban bizonyos mértékig biztosan segíti a szervezet harcát a tumoros sejtek ellen, illetve óvja a szemben található látóbíbort, amely a látás folyamatában az egyik legfontosabb szerephez jut. Mivel a béta-karotin szükség szerint A-vitaminná tud alakulni a szervezetben, a bőr épségének fenntartásában ez a legfontosabb növényi színanyag. Tehát ha nem is fogunk tudni jól fütyülni a sok sárgarépától, bőrünk sokkal egészségesebb lesz. A sárgarépát nem
 kedvelők választhatják még a sárgadinnyét, a mangót, vagy az egyik
 legbővebb forrást, a sütőtököt is.


Regeneráló sárga

A citrom, az ananász vagy éppen a kukorica sárgás színét az úgynevezett kriptoxantin adja. Erről az anyagról még keveset tudunk, de antioxidáns hatása mellett a sejtek megsérült szerkezeti elemeinek helyreállításában is szerepet játszhat.

 



Szemerősítő piros

A likopin a sárgarépában megtalálható narancssárga színű karotin 
módosulata. Élénk pirosas színt ad a zöldségeknek és gyümölcsöknek, de a karotinnal ellentétben a szervezetben nem tud belőle A-vitamin képződni. Ennek ellenére jótékony antioxidáns hatású, sőt a szem működésében kiemelten fontos szerepet tölt be. Egyes kutatók tumorellenes hatást is tulajdonítanak neki, de erről még nem állnak
 rendelkezésre teljesen meggyőzbizonyítékok. Az azonban biztos, hogy a likopinból kiemelten sokat tartalmazó paradicsom, gránátalma vagy rózsaszín grape-fruit fogyasztásával védjük egészségünket.
 
 

Szívvédő vörös

A vörös vagy lila színanyagokat tartalmazó gyümölcsök és zöldségek színüket az antociánoknak köszönhetik. Rendkívül hatékony antioxidánsok, csökkentik a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, meggátolják például a vérrögök (thrombusok) képződését. Ilyen hatású tehát nemcsak a már említett vörösbor és alapanyaga, a szőlő, hanem a cseresznye, áfonya, cékla, málna vagy éppen a vöröskáposzta is.
 
 
 
 

Zöldessárga látásvédők

A spenót, zöldbab vagy éppen a zöldpaprika színét két vegyület is biztosítja, melyekből színük intenzitásától függően különböző arányban találunk ezekben a zöldségekben. Az avokadó vagy éppen a tök is a luteinnek és a zeaxantinnak köszönheti sárgás-zöldes színét, amelyek szervezetünkben a szem működésében fejtenek ki fontos szerepet. A lutein elsősorban a látómezőt óvja, a zeaxantin a hályogok megelőzésében bizonyult hatékonynak.

 

 

Zöld ultimátum

A zöld szín talán a legerősebb egészségvédő színanyag. Főleg a klorofill 
 adja az élénkzöld színt, de a mélyebb árnyalatok kialakulásában az úgynevezett izotiocianátok és egyéb indolvegyületek is szerepet játszanak. Ezek a természetes katalizátorok a máj működését serkentik, amely így olyan enzimeket és egyéb bioaktív anyagokat termel, amelyek hatékonyan veszik fel a harcot a tumoros sejtek ellen. A leghatékonyabb zöld egészségvédők között a fejes salátát, a káposztát, a petrezselyem
 zöldjét és a brokkolit találjuk. Fogyasszon belőlük rendszeresen nagyobb
 mennyiséget, ha óvni szeretné egészségét!


Mitől is függ a színek ereje? A szabály nagyon egyszerű: minél erősebb, élénkebb egy zöldség vagy gyümölcs színe, annál több jótékony hatású színanyagot találhatunk benne. Tegye hát színessé az étrendjét, és vegye fel a harcot az egészségét veszélyeztető kihívások ellen!"
 
 
                 Én mindezt a sok információt lerövidítettem és a kivi, eper körte és alma segítségével tettem változatossá a reggeliket.
Szerdán a hét derekán gyümölcsnapot tartottam. Az előbb felsorolt gyümölcsöket ettem egész nap délután 6h-kor pedig készítettem aszalt gyümölcsökből és napraforgó magból, mogyoróból, dióból egy kis csemegét ez volt a vacsorám!
Túl éltem és láss csodát reggel nem farkas éhesen ébredtem! Sajnos napközben kevés folyadékot iszom, és némi elengedési problémám van. Erre próbáltam inni 1dl hunyadi vizet ami reggelre hatott is. A lelki tisztuláshoz feltétlenül foglalkoznom kell ezzel a problémával hiszen a gyors anyagcsere elősegíti a súlycsökkenést!!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése